Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) nevű országos lehallgató hálózat nem sokára megkezdi a működését. Az orvosok és gyógyszerészek számára már több tájékoztató rendezvényt is szerveztek. A betegek számára az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) készített egy ismertető weboldalt, és ezzel úgy gondolja több teendője nincs. Pedig a betegek ennél többre lennének érdemesek (2017. október 16.)
Az EESZT hivatalos indulási dátuma 2017. november 1, azaz már csak két hét van hátra. Egyelőre azonban meglehetősen sok kérdőjel mutatkozik a rendszer működésével kapcsolatban. Annyit azért lehet tudni, hogy fokozatosan titkosszolgálati besúgóállomásokká változnak az orvosi rendelők, az összes, mintegy harmincezer számítógép folyamatos kapcsolatban áll majd egy központi adattároló rendszerrel, ahová adatokat továbbítanak a betegekről azok tudta és hozzájárulása nélkül. A megismert adatokat a polgárokról mindhalálig összegyűjtik. Orwell fantáziája nagyon szegényes volt, mert 1984 című regényében leírta ugyan egy gondolatrendőrség működését, de az eszébe sem jutott, hogy egy társadalom képes lehet a tagjainak egészségét, testi bajait kényszerintézkedés alapon halálukig összegyűjteni, megfigyelni és ezzel zsarolni őket. Volt erről már szó például ebben a cikkemben.
Az EESZT működésének jogi környezete olyan, hogy még a magyar adatvédelmi törvény előírásait sem tartja be, a létező összes emberi jogi egyezményt semmibe veszi, az Európai Uniós adatvédelmi normák egyikét sem tartja be. Azért azt világosan kell látni, hogy a rendszerrel kapcsolatban az adatvédelmi hatóság semmilyen érdemi észrevételt nem tett – nem is kérték rá. Az Alapvető Jogok Biztosa pedig csont nélkül elutasította az indítványomat, anélkül, hogy egy perc figyelmet is fordított volna a rendszer embertelen, az emberi méltóságot durván megtaposó működési módjára. De ebből világosan láthatjuk, hogy Magyarországon megszűnt az alapvető jogok védelme, felesleges itt bármilyen bírósági igazságszolgáltatásban reménykedni, mert az nincs. Eleve az EESZT a jogorvoslati eljárásokat reménytelenné, lehetetlenné teszi, meghazudtolva ezzel a polgári jogból ismert társadalmi normákat. Egy végtelenül erőszakos, alantas megfigyelő rendszerrel állunk szemben. Ezért érdemes lenne a betegeket legalább tájékoztatni arról, hogy – bár az adatgyűjtés ellen semmit sem tehetnek – de legalább hogyan próbálhatnak meg egy kicsit visszaszerezni elveszett méltóságukból.
Az ÁEEK adatvédelmi tájékoztatójából leginkább annyit lehet megtudni, a polgárok hiába tesznek bármit is, az adatokat az állam akkor is megszerzi, és azt mindhalálig (néha csak 30-50 évig) megőrzi. Teljesen felesleges bármilyen tiltakozásban, (ön)korlátozásban reménykedni, mert az állam úgyis azt tesz, amit csak akar és punktum. Ebből a tájékoztatásból aztán semmi sem derül ki arról, hogy a polgároknak mit kellene tenniük, ha élni akarnak a jogaikkal. Magukra vessenek, ha nem találják ki a weboldal működését, nem tanulmányozzák át figyelmesen a törvény szövegét.
Az orvosi szoftverek úgy működnek, mintha a betegek hozzájárulásukat adták volna a teljes adatmennyiségben való keresgéléshez. Holott ez egyáltalán nem igaz, mert hozzájárulni csak ahhoz lehet, amiről az állampolgárt előzetesen tájékoztatták és adtak a számára esélyt, hogy kinyilvánítsa a szándékait. Elfogadhatatlan az a megközelítés, hogy a tízmillió ember számára alapértelmezésként be van állítva a (szinte) korlátlan adatelérés, majd pedig arra apellálnak a felhasználók, hogy a betegek ezzel a hozzájárulásukat megadták volna. Ez egyáltalán nem igaz. Az ÁEEK adta meg magának (az orvosoknak) a hozzájárulást, nem pedig a betegek.
Készítettem ezért egy alternatív tájékoztatót, amelyet erről a weboldalról bárki letölthet és elolvashat. Nem lesz könnyű olvasmány, mert meglehetősen bonyolult dologról van szó – nem arra gondolt az EMMI, hogy itt az emberek majd élnek a jogaikkal, hanem inkább arra, hogy azt úgysem teszik meg. Ne tegyünk ekkora szívességet, próbáljuk meg gyakorolni azt a minimális jogunkat, ami még van!
- EESZT tájékoztató I. rész (Hogyan jutok be az Ügyfélkapun?)
- EESZT tájékoztató II. rész (Az EESZT lakossági portál oldalai)
- EESZT tájékoztató III. rész (Önrendelkezési beállítások)
A tájékoztatók nem könnyű olvasmányok, lehet, hogy többször is el kell olvasni őket. Vannak képek, amelyek lépésről lépésre mutatják, hogy hová kell klikkelni az egérrel, hová milyen szöveget (adatot) kell beírni. Ha nem ért valamit az olvasó, akkor kérdezzen. Az ÁEEK-nek erre van apparátusa.
Mivel a magyar alapjogi védelem egyenlő a teljes csőddel, ezért az EU jogi előírásai alapján fogok jogi eljárásokat indítani, egészen addig amíg nem lesz lehetősége a polgároknak arra, hogy megmondják mely információkat engednek feltölteni és melyeket nem. Egy ilyen országos adatgyűjtő rendszer nem működhet más módon, mint önkéntes alapon, különösen Magyarországon, ahol az Alaptörvényben semmilyen korlát nem létezik az adatok felhasználására vonatkozóan.
Természetesen örülnék minden visszajelzésnek, szívesen kiegészítem a fenti tájékoztatókat. A NagyTiltakozás Facebook csoportban megtalálhatnak:
https://www.facebook.com/groups/NagyTiltakozas/
Dr. Alexin Zoltán