Az önrendelkezési beállítások típusai az EESZT-ben

2023 májusában közérdekű adatigénylés útján megkaptam az adatokat arról, hogy a betegek milyen módon élnek az önrendelkezési jogaikkal az EESZT-ben. Ezt 2025 nyarán megismételtem, az eredményekről itt számolok be (2025. augusztus 9.).

Ismét egy újabb egészségügyi reformterv

A Weborvos.hu portálon Dr. Kóka János publikált egy újabb egészségügyi reformtervet, amelyhez már többen hozzászóltak. Az én hozzászólásom is megjelent ezen a portálon 2025. február 21-én, de itt is, mindenki számára elérhetővé teszem (2025. február 20.).

Ügyfélkapu+ és a digitális állampolgárság

Az állampolgárok hivatalos ügyeik intézéséhez igénybe vehetnek az állam által biztosított internetes szolgáltatásokat. Ez egyszerűbbé teszi az életüket, hiszen nem kell a Kormányablakhoz odautazni, kivárni a sort, és elmagyarázni, hogy milyen ügyet szeretnének elintézni. Mintegy hatmillió polgárnak van már elektronikus Ügyfélkapuja, amelynek a működése meg fog változni (2024. november 29.).

Változások 2024. szeptemberétől az egészségügyi adatkezelésben

Több jogszabályváltozás is hatályba lépett az őszi tanévkezdés elején. Kettő ezek közül az iskolai tanulókat érinti, ezekkel kedveskedik az állam az iskolai tanulóknak. A tudományos kutatók címlistákat kérhetnek a NEAK-tól, hogy felvehessék a kapcsolatot betegekkel a kutatásaikhoz. Történt változás a foglalkozás-egészségügyi munkaköri alkalmassági vizsgálatok ügyében is (2024. november 12.)

Milyen adatvédelmi jogaink vannak kötelező orvosi vizsgálat esetén?

Az egészségügyi adatok kezeléséről szóló törvény szerint, amennyiben az érintett önként fordul az egészségügyi ellátóhálózathoz, a gyógykezeléssel összefüggő egészségügyi és személyazonosító adatainak kezelésére szolgáló hozzájárulását megadottnak kell tekinteni. Felmerül azonban a kérdés, hogy mi történik akkor, ha az érintett nem önként jelenik meg orvosi vizsgálatra (2024. július 26.).

Az első TAJ nélküli foglalkozás-egészségügyi beutaló a rendvédelemnél lesz

Az Alapvető Jogok Biztosa 2023. május 2-án kelt Jelentésében kimondta, hogy a foglalkozás-egészségügyi beutalón nem szerepelhet a TAJ azonosító. A miniszterre hagyta, hogy gondoskodjon az 1998-as rendelet megváltoztatásáról. Az első lehetőség erre 2023 őszén kínálkozott. A nyári szünet után jelent meg a kormány.hu oldalon a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó fegyveres biztonsági őrök egészségügyi alkalmasságáról szóló rendelet tervezete (2024. február 6.)

Fel lehet-e tüntetni a foglalkozás-egészségügyi beutalón a TAJ azonosítót?

A foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatra, amely 1-3 évente minden magyar munkavállaló számára kötelező adott beutalón szerepel a TAJ azonosító. Ezt egy rendelet írja elő, holott az alkalmassági vizsgálat nem számolható el az egészségbiztosítás terhére. Valójában a munkaadók fizetik ki a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatónak (2023. szeptember 10.)

Az EESZT Önrendelkezési beállításairól

2023. május 17-én közérdekű adatigényléssel fordultam a Belügyminisztériumhoz, amelyben kértem, hogy az EESZT működésére vonatkozóan összesített statisztikai adatokat legyenek szívesek küldeni arról, hogy hány fő fogadta el az Alapbeállítást, illetve hányan állítottak be ennél szigorúbb hozzáférési korlátozásokat (2023. június 2.)

A foglalkozás-egészségügyi orvos feltörheti-e a Digitális Önrendelkezési beállításokat?

Megalakulása óta aggodalommal figyelem, hogy az állami kényszerintézkedéssel létrehozott egészségügyi adatbázishoz az állam ugyan kinek enged, és milyen hozzáférést. Az ugyancsak kényszerintézkedés alapon működő időszakos munkaköri alkalmassági vizsgálatok a munkavállalók teljes körét érintik, azonban az alkalmasságról döntő orvos megfelelő információkkal történő ellátása nincs megoldva. Ezért is gondolhattak arra, hogy ha már a vizsgálat maga is egy kényszerintézkedés, akkor az EESZT-ben tárolt összes adathoz is joguk van hozzájutni, akkor is ha az a Digitális Önrendelkezés korlátozása alá esik (2023. április 15.).